2020 mindenkitől megkövetelte az innovatív megoldásokat, ez egyesületünknél sem volt másként.
Megtartotta éves közgyűlését az Ifjúsági Paktum Egyesület, amely a hazai Pact4Youth kerekasztal és munkacsoport koordináló szerve. A biztonsági intézkedések miatt mi hibrid formában tartottuk meg ülésünket, így több tagunk online csatlakozott. Ennek rendjéről külön belső szabályzatot készítettünk és fogadtunk el, amely szerint az alapszabályunkat is módosítottuk. Bár 2020 rendkívüli kihívások elé állította szervezetünket is, de az új helyzetben mi nemcsak a kihívásokat, de a lehetőséget is látjuk. Stabil és jó gazdálkodásunk lehetővé tette és teszi, hogy új projektekkel segítsük a fiatalok munkaerőpiaci integrációját, felhívjuk a figyelmet a NEET fiatalok kihívásaira, és döntéshozói szintig juttassuk a társadalmi egyeztetéseink alapján kialakított javaslatainkat. Ezen kívül lehetőségünk nyílt a Nemzeti Kutatási Fejlesztési és Innovációs Hivatal, valamint az Európai Szolidaritási Testületi támogatásokból online fejlesztéseket is megindítani, amelyek a jövő munkaerőpiacát fogják fenntarthatóbbá tenni.